Sajnos ha egyszer elkezdem, nem tudok lekattanni a témáról.
Nekem egészen addig nincs teljesen karácsonyi hangulatom, míg először meg nem hallgatom a kedvenc karácsonyi albumomat, ami Sufjan Stevenstől a Come On Feel The Illinoise.
Sose szoktam videót belinkelni (mert nem tudom hogyan kell), de most megpróbálom.
Erről az albumról minden évben eszembe jut, hogy hogy is jutott hozzám, és arról meg az, hogy annyira egyszerű olyan ajándékot adni, amire még sok év múlva is jó visszagondolni.
Még középsuliban voltak ezek a karácsonyi húzós ajándékozások, és az utolsó évben engem Krisztián húzott, aki már akkor is nagyon jó barátom és zenei trénerem volt, minden fontosabb újonnan megjelenő zenéről beszámolt nekem és meg kellett hallgatnom.
Hozzá voltam szokva, hogy csupa bénaságot, rossz csokikat meg gagyi plüssöket és bögréket kapok mindenkitől, ezért is örültem nagyon, hogy a Krisztián húzott, akitől ennek a zenekarnak a cédéjét kaptam. De nem akármilyen formában. A borítót ő festette és a cd-re magára is festett, nagyon szép volt az egész. Mondjuk a lejátszó a festék miatt nem játszotta le egy idő után, ezért letöltöttem, a a borítót pedig kitettem a falra még a kettővel ezelőtti albérletemben. (Azóta nem tudtam hova kitenni, de várom a megfelelő falat.)
Ennek már hat éve, mégis minden évben ezt az albumot veszem elő karácsonykor, sőt még szenteste is ezt hallgatjuk otthon általában. Szerintem az egyik legszebb zene a világon.
Ennek kapcsán végiggondoltam, hogy melyik ajándékoknak örültem a legjobban. Arra jutottam, hogy az óvári családomtól mindig olyat kaptam, amit előre "megrendeltem", igazi meglepetést sose adtak, ami érthető, mert nem ismernek eléggé, egy évben ötször látnak. Anyukámtól kaptam meglepetéseket, de sokszor neki sem sikerül eltalálnia az ízlésemet. A legjobb talán az a gyapjú sál volt még szintén középsulis koromban, amit máig hordok, ilyen meleget és szépszíneset nem láttam azóta sehol máshol.
Az már egyetemen volt, mikor meglepetésbulit szerveztem a lakótársamnak, ami a többieknek annyira tetszett, hogy megbíztak az összes többi szülinap szervezésével. Csak az én bulimat nem szervezte meg senki, én szerveztem azt is, a csajoktól pedig nemfinom sütit kaptam és egy egész falat betöltő pálmafás összeragaszthatós posztert, amin majdnem elsírtam magam, annyira ronda volt. Az esett szarul, hogy én egész évben mindenkinek szuper meglepetést csináltam, ők meg egy rossz poénnal próbálták elütni az egészet, ráadásul elvárták volna, hogy elcsúfítsam a szobámat a hatalmas képpel.
És aztán másnap Krisztitől, akinek a meglepetéspartit rendeztem, kaptam egy kicsi kulcstartót, amin volt lila magassarkú cipőcske, meg apró valamicskék, totál semmiség az egész, de mégis annyira én voltam, látszott, hogy ő az egyetlen, aki tudta, mennyire meg fogok bántódni a pálmafás poszteren, és igazán ismer engem. Ez a kulcstartó elfeledtette a pálmafás szörnyűséget és persze azóta is együtt utazik a kulcsaimmal.
A következő legjobb megint egy szülinapi húzásos ajándékozás eredménye volt: valami mázli folytán Zsófika húzott engem és egy könyvet kaptam a hipnózisról, ami fantasztikus. Emellett készített nekem egy társasjátékot, a Catan divat-vásárlás verzióját, amivel rengeteget dolgozhatott és nem csak szép, hanem hihetetlen kreatív is.
És persze nem maradhat ki a sorból az Audrey Hepburn táskám, amit 21. szülinapomra kaptam Dávidtól, aki akkor még alig egy hónapja ismert. Nagyon értékeltem a gesztust, hogy nem csak hogy képes nekem egy táskát venni (a legtöbb fiú képtelen női cuccokat áruló boltba bemenni), ráadásul még azt is eltalálta, hogy mennyire imádom Audrey Hepburnt. Az már tényleg mellékes, hogy volt egy ugyanolyan formájú táskám más mintával:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése