Az igazi Bridget

Le kellene már kattannom a Bridget Jonesról, nem bibliaként olvasni és ezt venni útmutatásnak saját életem alapjául, de.

Most, hogy újra megnéztem a filmeket, megint rá kellett jönnöm, mennyire tökéletesen elcseszték, nyálhálivúdi romantikus maszlagot készítve belőle, mely által abszolút elsikkad az egész lényege.

Már az is szánalmas, ahogy a Rebecca-sztorit totál kiforgatták, kedves leszbit csináltak az undok medúza csajból, aki minden nő rémálma: nincs idegesítőbb a látszólag bűbájos, minden férfiút hanyattejtő nőknél, akikről csak mi tudjuk, mennyire gonoszak aljasak megjátszósak valójában.

De a legrosszabb mégis az, hogy Bridget totálisan méltóságát vesztett félhülye, aki az Ain't no mountain high enough-ra rohan Mark Darcyhoz, hogy lehetőleg hatszáz ember előtt szerelmet valljon neki. Ez nem romantikus, ez megalázó, mert ez nem a nők dolga. Akkor se, ha a nő volt a hülye, ő értett félre mindent, akkor se, ha Mark Darcy büszke, méltóságos, szótlan, aki sosem fejezi ki az érzelmeit, pedig vannak neki.

Elizabeth sem esik össze Mr. Darcy lábai előtt újabb esélyért könyörögve, pedig ő volt az, aki az első próbálkozásnál legorombította Darcyt és elküldte a jófenébe. De akkor is Darcy jön rá, hogy nem ez volt a helyes módja a lánykérésnek, átesik a szükséges jellembeli változásokon, újra Elizabeth elé áll, Lizzy pedig kegyesen és méltóságosan igent mond.

Nem félreérteni, nem azzal van a baj, ha nem minden lány megközelíthetetlen jégkirálynő, akinek a kegyeiért a férfinak tűzön vízen sárkányokon át küzdenie kell, míg el nem hull felettébb tragikus módon. Vagy hogy egy lány nem mutathatja ki az érzelmeit meg ilyesmi.

Totál nem erről van szó, hanem arról, hogy ebben nyomorult modern világban amúgyis totál felborultak a szerepek, a férfiak nyámnyilák és nem mernek kezdeményezni, a nők pedig azt hiszik, hogy na a fiú nem, majd támadnak ők, csakhogy a fiúk ezt továbbra sem veszik jó néven minden látszat ellenére.

Lehet, hogy nagyon elavult vagyok, de azt gondolom, minden szerepcsere és karrierista világ ellenére a férfi alapigénye, hogy ő legyen az üldöző, és ne őt üldözze a nő. A filmeknek pedig nem kellene ilyesmit sugallni, hogy állj ki a többszázas tömeg elé, és égesd be magad a szeretett férfi és amúgy mindenki más előtt. A könybeli igazi Bridget összes aggódása, fölösleges fantáziálása és hirtelen rátörő érzelmei ellenére sem tett volna soha ilyet, magában aggódott és titokban hívogatta a 1471-et.

Persze a fölösleges magunkban aggódás tönkreteszi a legjobb kapcsolatot is, de tegye fel a kezét, akinek nem volt olyan fiúja, aki miatt egész nap a telefonját szuggerálta, esetleg mikor már hülyére izgulta magát, mégis telefonált, majd idővel rájött, hogy ez egész kapcsolat szart sem ért, mert a srác egy elköteleződni képtelen, obligofóbiás (ha van egyáltalán ilyen szó) éretlen figura, akire kár időt pazarolni.

Hiába sugallják a filmek, hogy ha a srác 3 napig nem hív fel, akkor vsz otthon ül és belefullad a munkába, de csak rólad álmodozik, épp afgán menekülteket ment meg üzbegisztánban, vagy egyéb halaszthatatlan tennivalója akadt, attól még általában ha a srác 3 napig nem hív fel, akkor az van, hogy nem érdekled annyira, hogy felhívjon. És ez az igazi probléma az amerikai álom filmekkel, abba a kellemes hazugságba ringatják a lányokat, hogy áááá dehogy, nem veled van a baj, mindenki mással van a baj, te tökéletes vagy és majd jön a herceg, aki tökéletesnek is lát és a szegény lány arról is elhiszi, hogy lehet még herceg, aki valójában az undok béka.

A filmbeli Mark Darcy sosem szeretett volna bele a filmbeli Bridgetbe, mert Bridget egyszerűen nem adott rá lehetőséget a szerencsétlen viselkedésével. Ellenben a könyvbeli Bridgettel, aki megőrzött méltóságán keresztül is meg tudta mutatni enyhén mulatságos egyéniségét és ezzel elvarázsolni Mark Darcyt.

Néha úgy érzem, túlmagyarázom a dolgokat, a lényeg pedig nem is jön át. Például most.