Najó, mert tényleg nem tudok mit kezdeni magammal éppen...
Ha nem nagy baj, akkor kihagynám a szokásos "a karácsony a szeretet ünnepe", "nem az ajándék a lényeg, hanem hogy együtt vagyunk" és a "fogyasztói társadalom átka meg plázák ünnepe" siránkozásokat és okoskodásokat.
Az van, hogy igen, fogyasztói társadalomban élünk, ebbe vagy beletörődünk, vagy lehet lakni jurtában a mezőn, én a magam részéről inkább a fogyasztói társadalmat választom.
És persze rossz, ördögtől való dolog muszájból ajándékozni és nem is kellene, de hát kell, mert bármit is teszünk, a karácsony az ajándékok ünnepe lesz még egy jó darabig. Szóval muszáj ajándékot adni anyukának, apukának, nagynéniknek, kutyának, macskának stb.
Én még olyan vagyok, mint a gyerekek, már augusztusban várom a karácsonyt, és mikor vége, lezajlott az összes rokonlátogatás és ajándékozás, üresnek érzek mindent és el nem tudom képzelni, hogy bírok ki még egy teljes évet a következő karácsonyig.
Viszont pár éve már nem azon aggódok, hogy vajon én mit kapok másoktól, hanem azért vagyok zöld az idegességtől, hogy amit én találtam ki másoknak, vajon okoz-e örömet, meglepetést, miegyebet.
Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy ezen a téren sem szabad túlzásokba esni, mindig csak annyit szabad adni, amennyit a másik viszonozni tud, mert azáltal, hogy én többet adok, fölénybe kerülök, a másik pedig rosszul érezheti magát a viszonzás kényszere miatt. Nem csak a tárgyi ajándékokra igaz ez, hanem minden téren. Például ha megdicsérem egy barátnőm ruháját, azzal adok neki valamit, ő pedig eldöntheti, hogy elfogadja, vagy sem. Sokan nem tudnak ajándékot vagy dicséretet elfogadni, ha megdicsérik őket, hárítanak, "ugyan, dehogy" (köztük én is).
Ez nem jó módszer, mert nem lesz kiegyenlített a kapcsolat. Ha valaki ad valami jót, egy kicsivel többet kell visszaadni, de ugyanez igaz a rosszra is. Ha valaki árt nekem, nem bocsáthatok meg minden büntetés nélkül, mert akkor én kerülök fölénybe és a másik érzi úgy, hogy tartozik nekem. Ebben az esetben célszerű úgy visszaadni a a rosszat, hogy kisebbet ártunk a másiknak, mint ő nekünk.
Jójó, most már visszatérek az ajándékokra. Tehát ott tartottam, hogy én is gyakran esem abba a hibába, hogy a legnagyobb és legjobb ajándékot akarom adni mindenkinek, ami kicsit önzés, mert magamnak teszek jót, ha én okozom a legnagyobb örömet és meglepetést a másiknak, hiszen számomra előnyös szerepben tetszeleghetek magam és mások előtt. Idén megpróbálom megtalálni az egyensúlyt és nem esni túlzásokba.
A másik fontos dolog az egyensúly mellett az ajándék üzenete. Itt sem kell átesni a ló túloldalára és misztikus fejtegetésekbe merülni, hogy vajon mire fog gondolni a másik, amikor megkapja az ajándékot, elég szimplán végiggondolni, hogy ő minek örülne.
Persze ez a legnehezebb, egy másik ember fejével gondolkozni. A legtöbbünk anyukája biztosan nagyon szeret sütni, főzni és állandóan panaszkodik, hogy nincs egy rendes edénye, kése, satöbbije. Ezért logikus lehet az az ötlet, hogy konyhai felszereléseket vagy szakácskönyvet veszünk a szülőnek, mivel arra úgyis szüksége van.
Nem jó ötlet. A legtöbb anyuka örülni fog neki és hasznosnak fogja találni, mégsem érzi úgy, hogy a gyerekei olyan nagyon sokat foglalkoztak volna az ajándék gondolatával és az ő legfőbb vágyát próbálták volna kitalálni. Nem állítom, hogy ez a gondolat végig is fut anyuka fején pont ebben a formában, hogy "jajj, nem gondolták át eléggé ezt az ajándékot a gyerekek", de az lenne a cél, hogy pont az ellenkezőjét érezze. A szükséges dolgokat megvásárolni a legkönnyebb út, anyukának szakácskönyv, apukának nyakkendő, ing, after shave.
Az én módszerem az, hogy a kevésbé szükséges, de vágyott dolgokra koncentrálok, az úgynevezett luxusdolgokra. Ezek persze mindenkinek mást jelentenek, de szerintem nincs olyan ember, akinek ne lenne valami szenvedélye, melyre praktikus okokból sajnál pénzt áldozni. Ezzel is vigyázni kell, legjobb példa rá a pótnagymamám: rettenetesen spórolós, ezért a férje kb. 15-20 évvel ezelőtt úgy gondolta, majd ő veszi meg neki az automata mosógépet, melyre szerinte szüksége van. Csakhogy Ilonkának baromira nem volt szüksége a mosógépre, ezt a csak a férje hitte, majd belepusztult a gondolatba, hogy Pista ennyi pénzt adott ki olyasmiért, ami neki nem is kell, majd két hétig nem álltak szóba. Pedig Pista jót akart...
Ha magamnak kellene ajándékot vennem, ezer dolgot tudnék felsorolni, amire vágyom, de sajnálok rá költeni: ékszerek, kiegészítők, táskák, sminkek, kortárs írók művei, képek a falamra satöbbi satöbbi, de "sajnos" nem magamnak kell ajándékot vennem. Anyukámnál biztonságos ajándék a parfüm, magának csak ritkán vesz, de legjobban ennek örül; vagy az illóolaj, könyvek, kesztyű, sál, sapka...de ezeket már mind előttem, többször is, szóval most megint tanácstalan vagyok.
Sokszor nehéz rájönni ezekre a majdnemszükséges igényekre, de figyeljük meg az alanyt legalább az ünnepek alatt, vegyük észre az elejtett félmondatokat, lessük meg, mit néz meg a kirakatban, beszéljünk a barátaival, kérdezzük ki egy-egy ötletünkről úgy, hogy ne fogjon gyanút. Tavaly, ha volt egy öltetem, úgy csináltam, mintha egy közös ismerősünk beszélt volna róla: "Képzeld a Tamás mondta, hogy van valami új könyv ebben a témában, ő meg is vette az Adrinak"...és vártam a reakciót, ami általában a következő volt: "Jaa, tudom, nekem is mondta, de megnéztem és szar." Ezt végigjátszottam egy halom ötlettel, míg végül hirtelen beugrott az igazi. Néha van ilyen, gondolkodom, gondolkodom és egyszer csak teljesen biztosan tudom, hogy ez a megfelelő ajándék, ez és semmi más. Ha nincs ilyen pillanat, az szar ügy.
Nem tudom, az eddigiekben egyáltalán volt-e egyetlen használható gondolat is?
Nem adok ötleteket, mert a személyes ajándék lényege ugye az, hogy az adott példány személyiségéhez igazodó ajándékot adunk neki, tehát az általános ötletek eleve kizárva, de néhány szokásos példa, ami szerintem jó vagy nem, és miért.
Legelőször akkor a szakácskönyv: anyukának ne, mert azt üzeni, hogy főzzél, süssél minél többet nekünk, dolgozzál még többet miattunk. Vegyünk inkább magunknak, és süssünk belőle valamit anyukának.
Nem szülőnek viszont jó ajándék lehet, például csokimániás tesónknak, akitől nyilván nem várjuk, hogy nekünk süssön belőle.
Ugyanez igaz az ingre, nyakkendőre, parfümre, after shave-re, ha a szülőegység bolondul az ingekért és nyakkendőkért és már csak ez a darab hiányzik a gyűjteményéből, akkor jöhet, de ne akkor vegyük, ha "úgyis kell".
Kézzel készített ajándék: sokan erre esküsznek, régebben én is mindig ilyet adtam. Szülőnek kiváló, anyuciapuci biztosan örül a csemete minden művészi megnyilvánulásának, barátoknak és barátnőknek már neccesebb. Az ilyen ajándék is csak akkor személyes, ha ahhoz a személyhez kötődik, akinek adjuk, és nem csak ahhoz, aki készíti. Szóval adhatok én egy népi motívumokkal televarrt párnát a barátomnak hatalmasnagy szeretettel és készítése közben mindvégig rágondolva, nemtuti, hogy a szerencsétlen bírja a népi motívumokat vagy egyáltalán a párnákat. Persze még mindig jobb, mint a boltban vett gyertyatartó vagy pamutzokni (bár nekem a vicceszokni mindig jöhet), inkább praktikus ajándékot csináljunk, vagy egy nagyobb dolog mellé adjunk valami kézzel készített apró aranyosságot.
Kozmetikumok: Utálom, mikor a rokonaim nem tudnak mit kitalálni és tusfürdőket meg testápolókat kapok tőlük. Személytelen és ötlettelen dolog. Viszont ha tudnék, hogy a karácsonyi vásáros szappanokért vagy L'Occitane kézkrémekért vagyok oda, mindjárt más lenne...
Esemény: sokan ajándékoznak eseményt, ami tök jól hangzik, de az esetek 99%-ában színház-vagy koncertjegy. Ez sem rossz, egyszer anyukámat elvittem egy Eszenyi Enikős darabra, mert ő a kedvence, de ha nincs valami konkrét ötletünk, amit az alany nagyon szeretne megnézni, inkább hagyjuk. Vagy...találjunk ki valami egyedit. Wellnesshétvége, vagy velencei karneválos út (a bécsi advent már nem lesz aktuális 24-én), vidámpark vagy valami ennél is egyedibb, saját szervezésű dolog, amihez mondjuk jópofa utazási katalógust készítünk, hogy valami kézzel fogható ajándék is legyen.
Csak az a baj, hogy nekem továbbra sincs semmi ötletem se....:P
